...Mint a főnixmadár [antikvár]

I. A nap a halmok pineái és ciprusai mögé húzódott, mintha maga is elbágyadt volna attól a hőségtől, amellyel ma végigforrázta Rómát és most az árnyék hűsét keresné. Sugarai lankadtan bújnak elő a fák levelei alól, beragyogják a házak fedeleit és sötétvörösre színezik a sok apró porszemet, amely vígan ugrándozik a levegőben, a sok, csillogó, rajzó legyecske és kis bogár kinyújtott szárnya körül.Az utcák kövei, a házfalak, tüzelnek forróságukban. A levegő fülledt, sűrű, nehéz. Ráfekszik az emberek mellére, lenyomja a szemhéjakat, elveszi a lábak rugékonyságát és a karok erejét.Róma, a lármás, tarka-barka, fenségében és zaj és élénkségében egyetlen Róma most ébred másodszor.Akik a reggeli nappal keltek, azokat á dél heve visszakergette házaikba és mindeddig fogvatartotta ott. Ilyenkor, a tizedik óra táján éled igazán a város. Kicsábítja népét a házfalak közül a Tiberis sárgásszürke, lassan folyó, hűsítő vize, hivogatják a tágas Mars mező fái, amelyeknek koronáit rázogatja már a távoli erdőkben készülődő este hűvös, nesztelen jöttű szellője.A görbe utcákon, amelyeket magas házfalak szorítanak össze, a tolongás, a zsivaj tetőpontján áll...