Mire tavasz lesz [antikvár]

Részlet a kötetből: "Több história van, de ez a história a szerelemé - gondolta János, amint ült a hegyen & az ég olyan volt, mint a szeszláng kékje. Szétnézett a vidéken, látta alant a lapályt, a nagy kéményéket s szíve a boldog öröm mellett megtelt büszkeséggel. Elővette vonalas füzetét, melyet oly dédelgetve őrzött s megnyálazta tentaceruzáját. Nyárvége volt. Ilyenkor a levegő megtelik a leggazdagabb fűszerekkel. Egyetlen virág, egyetlen növény sem akar elmúlni anélkül!, hogy valami szagos emléket ne hagyjon az ormaik, a szipákoló öregeknek és a tágulótüdejű fiatalembereknek. Ép ezért a gondozott kertek ugyanúgy, mint a vadsövények, rétek, erdei tisztások, nádasok, meg zsombékok, dűlök, tarlók, mohák szédítő illatüzenetet küldenek a végtelennek. Soha-soha lágyabb, meg soha-soha vadabb illatok! Fűszer és ámbra, gyengeség meg szigor, szenvedély és szelíd pára: mindez jelentkezik a közelgő ősz hatalmas udvarában. János érezte az illatok végső gazdagságát Tudta jól, hogy valami búcsúzik és valami beköszönt. Valami végetér és valami kezdődik. Ez az érzés az emberben általában heves izgalmat kelt, félelmet és várakozást egyaránt. Mert az embernek mindig van oka félnie és mindig van elég reménye, hogy várakozzék.