Moraj a föld alól [antikvár]

Részlet a könyvből:I. Lucius Cassius FirmusA homályos szürkületet mindenütt fölváltotta a sötétség, mire a Kapuhoz értem. Körülvett, ahogy fölszállt a földből és sűrűsödő hálóként leereszkedett a súlyos égboltról. A lovak barna nyakról csurgott a verejték, és sajnáltam már, hogy továbbhajszoltam őket, miután a kocsim összetörött. Mintha a kudarc, hogy nem jutok be a Városba, mielőtt a nap rám vetné utolsó csillámait, afféle vereség lett volna, rossz előjel, nevetségesen kis része a holtbiztosan téves számításnak. Némi gyönge, valószínűtlen fény terjengett még az égen, az is csak arra volt jó, hogy még rémesebbé tegye a földi látvány összevisszaságát. A Kapu körül, melyet csak szurokfáklya világított meg, veszedelmessé vált a zűrzavar. Ez volt az az idő, mikor a nehéz társzekerek behajthattak a Városba. A kocsisok, akik órák hossza óta várakoztak, erőnek erejével törtek maguknak utat, káromkodtak, és csattogtatták az ostorukat. Két egymásba szaladt kerekű kocsinak összetört az oldala. Egy harmadik, szálfákkal ügyetlenül megrakott szekér fölborult, egy fatörzs lecsúszott, a tömeg istentelenül szidta a kocsit, a hátul összeszorult fuvarosok tiltakoztak.