Mörfi konyhája [antikvár]

Mi ez a nagy dömping? A szakácskönyvek divatjáról szólnék néhány szót, mert a jelek szerint a dagály tetőzése idején élünk. Sétálj csak el egy nagyobb újságstand előtt, s számold meg nagyjából: hány főzőcske-folyóiratot látsz. Erdélyben is szép számú magyar kiadvány jelenik meg, ehhez járulnak a bukarestiek, meg a Magyarországról érkezők, az ottaniak is bőségesen termelnek. Budapesten, a Múzeum körúti antikváriumokban külön polcon találod a szakácskönyveket, annyit hordanak be oda. A skála roppant széles: a színes fotókkal iUusztrálttól az egyszerű, kapoccsal összefogott 32 oldalas íuzetkéig minden van. Elvileg egy háztartásban elegendő egy olyan szakácskönyv, amelyben a mindennapi étkektől az ünnepiig és a nyári-őszi befőzésig minden fontos tudnivalót megtalálsz. Ámde! Eszak-Balkániában - a gengszterváltás után - kinyíltak a határok és megteltek a húsüzletek, megjelentek a nemzetközi hipermarketek és az emberek érdeklődése a terített asztal felé moccant. Nyilván ez a tehetősebb embereket érinti, akik a minőséget is nézik, nem csak az árcédulát. S ha már megjelentek a különféle nemzeti konyhák termékei is, akkor illik megvenni egy-egy katalán, olasz vagy piréz szakácskönyvet, mert mi dolog az, hogy a szomszédasz-szony 12 literes frituban, pálmaolajban sercegteti a dél-bendegúz kerámiakéssel darabolt szalmakrumplit, én meg csak egy öreg vaslábasban rázogatom a rósejbnit. Emögött is a Nagy Nemzeti Frász lakozik: jaj, csak le ne maradjak valamiről! En, aki megvetem a divatokat és nem rohanok helyet foglalni a felkapott középkori vagy paleo-gasztro vendéglőkbe - mert 'most az a sikk' más okból gyürkőztem neki a munkának: úgy hiszem, hogy még képes vagyok kiírni magamból a felgyűlt dolgokat (gyűjtött recepteket és szerzett tapasztalatokat), s újat is tudok mondani szűkkörű olvasótáboromnak. Egyúttal segítek a kedves olvasónak eligazodni a világ dolgai