Mozdulatlan vándorlás / Völgyút [antikvár]

Robinson Crusoe legény a talpán. A katasztrófából, ami az egész addigi életét összezúzta, fel tud magának egy újat építeni. Miután hálát ad Istennek a hajótörésből való szerencsés megmenekülésért, megteremti magának az életfeltételeket a civilizáció megmentett roncsaiból. De ennek van előfeltétele is. Az hogy egyértelmű a számára a személyének a fontossága, és természetesen az értékrendje is. A kannibálok például nem egyszerűen veszedelmesek a számára, hanem az erkölcsiségük is mélyen szemben áll az Angol Úriemberével. Anélkül, hogy dicsérni akarnám a kannibálerkölcsöt, mégis le kell szögeznem, hogy a történelem összes eddigi emberevője együtt se gyilkolta meg a töredékét se annak, mint a civilizált Huszadik Század éppen az Értékek és a Haladás nevében. Ezért azután egy mai regényíró feladata jóval problematikusabb, mint a Robinson szerzőjéé. Mert rá kell kérdeznie az értékrendre is, és éppen ezért a személy fontossága sem evidencia többé. Az újkori regénynek ama hagyománya, amelynek Defoe teremtette meg a kánonját, a huszadik század óta tehát nem követhető. Regényre viszont, úgy tűnik, változatlanul szükség van. Talán azért, mert kell valami égi mása annak, hogy az ember mégiscsak ura a sorsának. Hisz ez a feltétele, hogy valóban az ura is lehessen. De ez a regény már nem szólhat a civilizáció tárgyairól, nemigen tudhatja, hogy ki a személy, mi az értékrend, következésképpen a probléma az, hogy ebben a sokszoros ismeretlenben miképpen alakíthatja mégis a saját sorsát. Isztray Botond hőséről ezért csak annyit tudhatunk meg, hogy kalandor. Akit befalaz a saját népe, mint a hatalmas ambíciók fűtötte spártai királyt, Pausaniást. Aki azt az ajtót keresi, amelyen átlépve megszabadulhat a külső és a belső káosztól. Bizánc betört érckapujától így jut el a Zóhárnak a Paradicsomot megjárt négy hőséig: aki belehal, aki ott marad, aki magába zárja és aki tovább adja élményét. Miközben a személyről magáról nem tudunk meg semmit. Hiszen ha valamit tudnánk, akkor az már rögzített hely lenne, a rendezettségnek legalábbis a minimuma, tehát nem felelne meg annak a világképnek, amit ez a regény láttatni kíván. A bizonyosság hiánya modern életérzés, ez a történelmi példázatokból összeálló regény tehát korszerűnek is tekinthető. De hogy a nietzschei értelemben vett korszerűtlen szemléletére ("Unzeitgemässe Betrachtungen") mégis felhívjam a figyelmet: ez a könyv az érték kereséséről szól. Olyasmiről tehát, amit ma nem tekintenek kérdésnek, hiszen a Globális Fogyasztás virtuális paradicsoma készen szolgáltatja, együtt a személy egzakt meghatározásával személy az, aki a megfelelő márkájú terméket (könyvet, filmet, zenét, gondolatmenetet stb.) fogyasztja. Ez a könyv pedig épp arról beszél, hogy a személy, az más valami.