Művészet pongyolában [antikvár]

Részlet a könyvből: Káró király. - Történeti beszély Haydn József életéből. - Káró király látására a szives olvasó sok mindent gondolhat. - Káró király? - igy fog szólni Egymegimegymagi Tóbiás ur, - Káró király bizonyosan egy ujabban fölfedezett ismeretlen, s tehát jubilálatlan zenélő fejedelme a múlt századoknak, melyeknek sötét folyosóin tévelyeg maga az iró is. Tóbiás urat ismerni kell. Gúnymosolya elárulja a feletti megdöbbenését, ha netalán e lapok utósóján Káró király jubileumára egy aláirási ivet tartanék az olvasó elé, mely miatt elmaradna bizonyos húszéves fütyölés örömünnepe, holott napjaink sokkal inkább méltányolván a művészeket: még életökben meg szokták ünnepelni ... halálukat. - Káró király? ki volna más, mint a zenészeket is keservesen megadóztató uralkodó, kit minden telivér magyar ember tök-királynak nevez? - veszi át a szót Egymegimegymagi úrtól egy vetélytársa, ki még eddig harmadik álnevének sem tudott becsületére válni. Mások ismét nagy várakozással kezdenek e lapok olvasásához, abban a reményben, hogy Káró király mindjárt az események kezdetén megpillantja - mint Verseghi korában szokták mondani - ama kegyest, kinek látására a szív föllángol, az utósó lapon pedig vagy megházasodik, vagy - mivelhogy király - ágyúval lövi fejbe magát.