Nagy idők nagy emberek [antikvár]

Részlet a könyvből: (Két csoda Bécsben.) Minthogy igaz történet, hát csak elmondom. Urunknak 1793-dik esztendejében, Bécsben az Uri-utca 58. számú házból kiindult egy alak egymaga, s mire visszajött, hozott magával vagy háromszáz embert, felét aprót, felét öreget, kik el nem tudták képzelni, micsoda állat lehet az, kinek nem elég meleg a hosszúszőrű bunda, hanem még egy báránybőrt is akaszt a nyakába, honnét a bőr körmöstül lóg le, s lépésközben a fagyott bundát nótára veri ki. Ha a kezét kinyujtja, előbb fél rőf vászon lóg ki, s aztán következik a keze; fején valami másfélaraszos jószág van, mellette egy hosszúszárú kis pipa, orra alatt pedig olyan bajusz, hogy amint a dermesztő hideg fagya rájegesedett, mint valami vastag jégcsap állt ki két oldalra. Utcáról-utcára jártában mindig fölfelé tekintgetett és nem igen vette észre az utána bolondult népet, csak akkor nézett körül, midőn a másik utcából hasonló csoporttal jött egy másik ember, kinek nyaka körül olyan vastagon volt egymásra csavarva egy meleg gyapjúkendő, hogy csak a szeme látszott ki. Tengeri kutyabőrből készült felöltőt viselt, lábán pedig olyan vastagtalpú csizma volt, mintha megfogadta volna, hogy egész Európát gyalog utazza be, s addig le nem veti, míg haza nem ér.