Nagyvilági dráma [antikvár]

Részlet a műből: "- Grófné, - szólt az apáca, belépve a hálószobába, - a gróf ur itt van. Halk hangon beszélt, aggódón pillantva az ágy felé, amelyben a mennyezett árnyában elmosódottan rajzolódtak egy beteg körvonalai. Az ágy fejénél fiatal nő ült, aki élénken kelt föl és szintén fojtott hangon mondta: - Jól van, kedves testvér, vegye át a helyemet. Csak pár percig kell beszélgetnem Malhyver urral. Aztán visszajövök és maga megint lepihenhet egy kicsit. - És Sailhans kisasszony? - kérdezte az apáca, fejével az ágy felé biccentve. - Néném egészen nyugodtnak látszik - felelte a másik. - Láthatja... Félrehuzta a sulyos ráncokban omló komor függönyt. Vénhedt, kintól gyötört arc jelent meg a vánkoson, lehunyt szemmel és nyitott, félrehuzott szájjal. A testvér jelentősen bólintott és letelepedett a karosszékbe, Mme de Malhyver pedig átment a szomszédos szalonba, ahol a férje várt rá. A hatalmas termet egyetlen nagy lámpa világította meg, de alig adott erősebb fényt, mint a hálószobabeli. Régi, bronz Carcel-lámpa vot, amely ugyanolyan fémből készült állványon állott. A golyón átszüremlő félhomályban aféle berendezést lehetett kivenni, amilyent még ma is találni a Faubourg Saint-Germainnek azokban a palotáiban, amelyek számos nemzedéken át nem cseréltek gazdát. Süppedő régi zsöllyék, paravánok, konzolok, valóságos muzeumi tárgyak állanak divatból végkép kiment, selyemhuzatos puffok szomszédságában. Ez a palota igazán klasszikus tökéletességgel helyezkedett el az udvar és kert között, az Université-utcának abban a részében, amely a Bellechasse-utcából a Bac-utcába nyílik. A villamosvilágítás hiánya ebben az elsőemeleti tágas szalonban arról tanuskodott, hogy e lakás tulajdonosa ugy élt tovább őseinek szokása és erkölcsei szerint, akiktől a palotát örökölte."