Napfény és bilincs [antikvár]

I. Már világos az augusztus végi hajnal, amikor a férfi felkel és eleget tesz veséje vezényszavának. Majd visszacsoszog a hálószobába úgy gondolva, alszik még egy keveset. Az ágy, szokása szerint, némi nyekkenéssel nyugtázza gazdája elhatározását. Az éjszaka mostanában ritka, kellemes nyugalommal telt. Olyan ez a most következő ráadás, mint amikor valami finomság nagyon jólesett neki, már teljesen jóllakott, eltelt vele, de az íz öröme mégis újra elcsábítja. Lecsukott szemével talán a félbeszakított álmot keresi az idilli tájról, a fiatalság harmatos, gondtalan mezejéről. Mélyeket szuszogva igyekszik álomba ringatni magát, kicsit kéjesen: de jó, hogy még lustálkodhatok egy keveset! Isteni érzés. Hálásan kezdi mormogni magában: „/CöfZ'ó'HÖttij ko^^ tne^élhettem ez>t(i MníMn^ot." A perc öröme azonban hirtelen megzavarosodik, mint a gyors mozdulattal felkavart kristálytiszta patak vize, amikor a jobb karja alatti fájdalom belemarkol a mellkasába. Tompán kezdődött, mint már napok óta. Eleinte csak séta, vagy úszás közben jelentkezett és kezdte a karját is zsibbasztani, majd pihenő helyzetben - mint elözö este is - tv-nézés közben. Néhány nap alatt félreismerhetetlenül megismerte e fájdalom tendenciáit, amelyek sem időtartamuk, sem erősségük növekedésében nem ígértek semmi kedvezőt. Türelmesen vár, bízva abban, majd csak enyhül, elmúlik. Nem akarja, hogy felesége felébredjen a franciaágy másik oldalán. Hadd pihenjen, annyit dolgozik. Meg aztán, minek ijesztgesse szegényt. Úgy is állandóan aggódik, mindig és mindenütt megtalálva rá az okot. Próbálja sóhajtozásait és egyre gyakoribb önkéntelen mozdulatait visszafogni. A levegő útja azonban egyre csak szűkül, rövidül, zihálttá válik és a külső nyomásérzettel ellentétes irányú fájdalmat okoz. Már az alsó karja és a keze is zsibbad, a feje is szédült. - Rosszul vagy?! - riad fel az asszony. - Igen nem akartalak felébreszteni - nyögi. - Mióta? - Hosszabb, mint korábban és nem csöndesedik - kerüli meg a pontos választ tapintatosan.