Napfényes házikó [antikvár]

A közelmúltban újra elolvastam Ferreira de Castro hét regényét, (melyek "Összegyűjtött Művei" címen jelentek meg útleírásaival együtt) és újra meggyőződtem arról, hogy korunk egyik legkiválóbb regényírójával, az újlatin nyelvek regényirodalmának legnagyobb élő mesterével állok szemben. Ferreira de Castro élet- és emberalkotó nagysága, valóban regényről regényre növekszik, technikája minden egyes könyvével tökéletesebbé csiszolódik, és mind érettebbé válik az emberbe vetett hite. E nagyszerű regényíró, életművében ez az állandóan megújuló pozitívum: hit az emberben és az emberiség jövőjében. A Kivándorlók és Az őserdő drámai jeleneteitől kezdve egészen a legújabb regényekig, mint amilyenek a Napfényes házikó és a Kanyargós utak, az író realizmusának legerőteljesebb jellemvonása ez a hitvallás. És ez azért van így, mert oly realistával állunk szemben, akin a különféle "izmusok" könnyelmű formalista kísérletei sohasem ejtettek foltot, olyan íróval, akinek műveiből még azok a naturalista vonások is eltűntek, melyek Az őserdő című könyvben még itt-ott fellelhetők.