Napló [antikvár]

Részlet a műből:"Péter és Pál nap, névnapom. Már 23 év hagyott el. Sok idő, és én még is gyermek! de ne tűnődjem én ezen, emberek vannak, kiknek olvadhatlan hó ragyog fejöken, s még is gyermekek. Én szeretnék külsőmig az lenni, egy gyermek! de a szót én magyarázom. Vígan folyt napom, két hajdi ösmerősim is adtak hozzá valamit, szokott társaimon kül. S estém? Helvila karán merengve mély gyönyörrel dúsult. Első s az előítéletek, balságok miatt csaknem lehetetlennek gondolt szerencse részemről. Hihetém-e hogy kart enged a szokatlanság s talán több dacára? Bátorság, ha nem szemtelenségig, nem tolakodásig fajítatik, haszonnal boldogít, most látom. S oh boldogság! A szerencsét másszorra is kéré. Meglesz! Csak lábaim sétálni bírjanak. Késő jöttem haza, mámoromban. O. Miskának s magamnak egy éjzenét csaptam, e gondolat vala utolsóm, én boldogtalan nem vagyok.Semmi bajom, napomat az édes est reménye röpíté el. Szép reménytől ringattatni, bár maradjon el teljesülése; nem bír annyi leverővel a perc, mellyen csalódásunkat megtudók, hogy a tűnő reményórák kedvesek ne maradjanak. S én eloldódzott reményeim hónaphoz kapcsolom. Este Gidával darabig fenmaradánk, érdekes hajdanát beszélé a losonci múltból. Lefekvén, olvasva Plató bölcselkedését, szép álmam volt. -"