Napos oldal I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: Nyitány. Agyonütünk egy leghorn kakast Azóta, hogy szélnek eresztett az élet, mint egy darab fölösleges sajtpapírt, persze másként nézem a dolgokat, meg a gyárigazgatókat. Akkor kissé még üde voltam, akárcsak a frissen szedett spenót, zölden, hetykén és klorofillal telve léptem ki a Fedőcserép és Alagcsőművek kapuján. A gyalogjáró mellett megpillantottam a gyárigazgató nyitott gépkocsiját. - Jól van, Garabet - bólintottam oda az aszfalton sepergető öreg irodaszolgának, - látom, a kocsi előállott. Köszönöm... Lassú mozdulattal felhúztam kezemre nemlétező szarvasbőrkesztyűmet és elindultam az autó felé. Az öreg seprőgép megrökönyödve tikácsolt utánam. - Felméri úr... az Istenért... Csak nem akar... - Miért ne akarhatnék, öreg gályarab - mondottam a rémülten pislogó emberkének, könnyedén hónom alá csapva nemlétező ezüstfejű sétabotomat, - miért ne ülhetnék bele az igazgató autójába? Az öregnek nem volt érzéke a helyes vagyonelosztás kérdései iránt. Szinte tótágast állt a rémülettől, amikor hanyag mozdulattal felszálltam a kocsira. Begyulladt, öreg rabszolga volt ez a Garabet, azok közül a profilban ábrázolt egyiptomi alakok közül való, akik úgy vonulnak át az Ókori Történelem I. kötetén, felemelt kézzel, mint a tűzoltózenekar réztányérosa május elsején a főtéren. Miután egy kurta pillantás meggyőzött arról, hogy az öreget végképpen kilelte a hideg, a kocsi túlsó ajtaján nyugodtan leléptem és zavartalanul folytattam útirányomat a városi park felé...