Napos tájak [antikvár]

A halál jár-kel mindenfelé és benéz a házakba, hogy kit vigyen el. Mindig jár, azaz hogy inkább suhan, de nem lehet látni, efelől csak a kuvik-madár tud és a boszorkányok. Ami ezeket illeti, ezen égetnivalók megfogyatkoztak éppen az égetés ideje óta, ami régen volt ugyan, de csak megvolt. Ami boszorkány most is van, az az öreg reves fák korhadt üregében tartózkodik, amely világit. Máskor pedig pusztai sötét fergeteges éjszakákon olyan a fellegek rohanása, hogy szinte látszik, amint rajtuk elviharzanak a boszorkányok. Lehet különben, hogy ez nem igaz, mert innen a Sebőkhegyből Deli Haska János volna az egyetlen, aki látta, de ő is elhalt tavaly. Nem tudni miért, de a temetésén, mikor a koporsóval a tanyából kiindultak, nem akartak indítani a lovak, a láncos eb szerfölött ugatott s hirtelen ama szélzúgás támadt, amit zellefellének neveznek, amely rengeteg sok barna felleget felhajt az égre, de esőt nem hoz és nagy porvihar képében valami titkos óriás szellem lélegzése gyanánt nehéz sóhajtással eloszlik a remegő nyárfák között. Vajjon Istentől való-e ez?