Bővebb ismertető
A kézzelfogható Evelin.
A kisasszony az ágyban feküdt és regényt olvasott a karos gyertyatartó mellett. Valami nesz hallatszott a házban; mintha valaki járkálna a távoli szobákban. A kisasszony leeresztette a regénykönyvet és figyelt. Az óramutató fáradtan közeledett éjfél felé, mint egy hegyre kapaszkodó élet.
Evelin kisasszony húszesztendős volt, már félig-meddig elsírta első szerelmét, csak néha suhogott el a felszélben hintázó sirályként egy-egy emlékezés az ifjúra, aki önkezével akart véget vetni életének; egyébként egészséges, nyugodt, komolykodó nő volt; nyáron fehér ruhában, télen feketében járt; vallásos volt, mert ősszel elment a ferenciek templomába és nyáron áhitatosan kapált a vidéki földjein; azt gondolta, még nagyon boldog lesz valamiképpen, ugyanezért nyugodtan látta tovatűnni a napokat.
Az éjféli zaj megriasztotta.
Nem emlékezett hirtelen, hogy bezárta volna a hálószobája ajtaját. Ámde a tapétaajtó, amely a fürdőszobába nyílott, bizonyosan bezáratlan. A szemét merően a tapéta-ajtóra függesztette. Aztán halkan kibujt a paplan alól és mezítláb az ajtóhoz osont. Itt megrettenve vette észre, hogy a kulcs az ajtó túlsó oldalán van. Mielőtt gondolkozhatott volna, csendesen megmozdult a rézkilincs. Oly halkan ment lefelé, mint a koporsó a sírgödörbe...