Naulahka [antikvár]

Részlet a könyvből: Egy holdfényes éjszakán Tarwin Nick a korlátnélküli hidon ült. Amely Topáz mellett keresztezte a kanálist s lustán lógatta lábát a víz fölött. Vékony, szomoruszemű, barna leány ült mellette, némán bámulva a holdat. Napcserszette bőrén meglátszott, hogy nem kiméli magát se széltől, se esőtől, se naptól; tekintete mély szomoruságot tükrözött, amely otthonos mindazok szemében, akik sokat látták a nagy hegyeket és sikokat, a gondot és az életet. Azokban a szemekben, amelyeket Nyugat asszonyai kezükkel beárnyékolnak, ha napnyugtakor kunyhójuk küszöbéről elnéznek a dombok s a fűtől, fától kopár sik fölött és férjük hazajövetelét lesik. A rossz élet mindig az asszonynak a legrosszabb. Sheriff Kate nyugat felé forduló arccal nőtt fel; amióta járni tudott, szeme nem látott mást, mint a puszta vad kopárságát. A vasuttal együtt jött a pusztaságba. De amig iskolába nem került, soha nem lakott olyan helyen, amelyet a vasut érintett volna. Családjával elég gyakran lakott már egy-egy félig kiépített szakasz végén s volt alkalma megfigyelni a civilizáció nem egy, ködlő villanyfénytől kisért hajnalhasadását, de apját egyre távolabbi vidékekre hajtotta vasutmérnöki foglalkozása s voltak idők, amikor még csak ivlámpák sem kerültek szemük elé. Az épitészeti irodának szolgáló kunyhóban laktak s volt sátruk, amelyben anyja koszttal, lakással látta el a férje felügyelete alatt dolgozó munkásokat. De nem kizárólag ezek a körülmények formálták ki a Tarwin mellett ülő huszonhároméves lány természetét, aki ép e pillanatban közölte vele, hogy szereti őt, de hogy kötelessége másfelé szólitja.