Ne! Érints meg! [antikvár]

Részlet. 1. Fejezet Nem félek. A félelem nem. a valóság. Folyton ezt mondogattam magamban. Azt reméltem, hátha az eszem így egy nap majd ki tudja törölni ezt az irracionális érzést. Csak hát még nem ma. Izzadó tenyeremet a farmeromba töröltem, és mély lélegzetet vettem. A könyvtárban száraz volt a levegő, és hűvös a klímától. Porszag volt, meg az enyvet is éreztem, amivel a szakadt könyveket ragasztják meg. - Segíthetek? Pislogtam egyet, és remegő térddel előreléptem. A könyvtáros a pult mögött a válaszomra várt. Sötét haja volt, az áUa kicsit borostás, mintha reggel arra már nem maradt volna ideje, hogy megborotválkozzon. A körmei lerágva, az ujján karikagyűrű. Rám mosolygott. Nem mosolyogtam vissza, csak hagytam, hogy az arcomba hulljon egy barna hajtincsem. A jobb kezemben máris éreztem az árulkodó remegést: megint pánikrohamom lesz. Az ilyen hétköznapi helyzetekben általában nem szokott előjönni, de az új környezet könnyebben kihozta belőlem. Nyeltem egy nagyot, és már válaszolni akartam, de nem jöttek a számra a szavak. Pedig reggel olyan szépen begyakoroltam. Kínomban csak rámutattam a táblára a pult mellett: Raktári katalogizálásra segédmunkaerőt felveszünk! A könyvtáros alaposan végigmért, és én máris elátkoztam magamban az egész szemesztert, aminek a kezdetéig