Ne randizz Rosa Santosszal! [antikvár]

mennek ki a tengerre.Egyszer régen, még valamikor az ősidőkben egy várandós asszony úgy menekült el Kubából, hogy a férje titokban, szinte a semmiből - hulladékból és kétségbeesett erőfeszítéssel - hajót épített kettejüknek. Egész addigi életüket hátrahagyták az éj leple alatt. De már elkéstek. Vad vihar csapott le rájuk, és a baba is útban volt. Mialatt a férfi szembeszállt a tomboló hullámokkal, az asszony sikolya versenyre kelt a szél süvítésével, és egymaga szülte meg a lányát. Mire Milagro Santos átért a túlpartra, már csak az újszülött volt vele.Anyu új hazában nőtt fel, és hiába minden intés, olyan fiúba szeretett bele, aki a tengerre termett. Egy nappal a tízennyolcadik születésnapja előtt tavaszi vihar támadt a nyílt vízen, és az ő álma is semmivé foszlott. Apám hajóját megta-lákák, de a holttestét nem. Anyu a kikötőben várta. Sikolyai örökre a városka emlékezetébe vésődtek, miközben a hasát szorongatta, amelyben én növekedtem.