Ne sírjatok... [antikvár]

Részlet a könyvből: "Karácsony előestébe hajlik a nap. Az ég tiszta pereme hideg éjszakát jósol. Marosvásárhely főterén a havasok lenyesett örökzöldjei között némán, a hit felé fordult arccal, kopott tarisznyájába gyűjtögeti ajándékait a székely lakkosság, kicsinyei számára. Haj! Nem úgy, mint régen, amikor boldog világ volt, amikor az ezüst fenyőre aranyeső hullott. Az ajkak némák, a duzzadó erők parlagon hevernek, a csillag megfakult a templom csúcsán. Nagy szegénység van az ár árva Székelyföldön. De ezen az estén mégis történt valami. Az árván hagyott, süppedő sírhantokat a mult éjjel fehér hótakaró vonta be. Apró gyermekek kalácsokat cipelnek a pékhez sütésre; az angyalok már átlépték a házak küszöbét. A fény mögött eltünnek az árnyak. Az első karácsony jön, melyet nem otthon tölt Mózes. Még mindig a tegnapi legáció-előkészítés hatása alatt van: "Vigyázzatok ti, a magyarság próféta fiai, hirdessétek a felszabadult eszmék fényét s diadalát." Sürgősen készül, mert várja a parasztszekér az "Oroszlán Szálló"-ban. A bibliát belső zsebébe teszi, a szíve mellé, a szíve közepéből jövő gondolat szerint s egy utolsó pillantást vetve a családi karácsony felé, búcsút vesz övéitől, akiket gyermekszemmel már többé nem fog látni..."