Nehezen virrad [antikvár]

Részlet a kötetből: "RÓZSI élni akar. Kora reggel kiáll a kapuba és vár. Az üres utcán fáradt hóhányók baktatnak. Álmos vicik nyitogatják a kapukat és kihordják a szemetet a járda szélére. Hideg decemberi reggel. Köd szállong a házak felett; éjszaka még lenn terjengett, közel az aszfalt színéhez, még itt osont a kapuk előtt, akár a kísértet. De nem félemlíthetett meg senkit. Inkább az emberek voltak azok, akik elűzték. Vékony kis cseléd lép ki az utcára, bakancs a lábán, lábaszára nevetségesen vékony a férfinak való lábbeliben. A lány kócos és mosdatlan, a félbetörött álom kábulata terül fiatal vonásaira, mint az álarc. Tejesüveget szorongat a hóna alatt. Bámész, csipás gyerekszemét a lapátos emberekre emeli, azoknak olyan falusi kinézésű k van s a kis cseléd önkénytelenül ismerőst kutat közöttük. Vajjon nem lát-e falubelit? Kapuk nyílnak, nyeszlett emberkék állnak a járdára, seprőt emelnek s nagy fohászkodással kanyarítják a havat. Vékonyka még a hó, könnyen elbánnak vele a vicék. Van aki tempósan kanyarítja a gondos kézzel megkötött, nagy nyírfaseprőt, akárha kaszával vágná a rendet. Az ilyen vice biztos, hogy faluról tévedt az aszfaltos városba. Nem úgy, mint az a másik a szomszéd ház előtt, ki gyors, kapkodó mozdulatokkal csapkodja a havat; seprűje nem egyéb csutaknál. Hiába is kapkod vele, nem halad. Vidéki társa megvetően pillant felé s átköpi a járdát."