Nem csak kenyérrel... [antikvár]

A könyv táblái foltosak, enyhén kopottasak.
Részlet a könyvből: Halálos árnyak hegyén Magas, kopár hegyek meredeznek a sötét ég felé. Oly sűrűn vannak egymás mellett a hegyes csúcsok, hogy a repülőről nézve olyan, mint egy darab termés ametiszt, melyen az éles felületek, mint kicsiny hegyek törnek fel. A hasonlatosság még szembeszökőbb, amint a sötétedő estben, ametiszt lila árnyak bolyongnak a fehér ormokon. Mint az elátkozott hely, olyan ez a vidék: kietlen, lakatlan, akárcsak egy idegen csillagzatnak, nagyítóval közel hozott tája lenne. Lenn, sűrű erdők sötétednek, feljebb már csak a csúcsok hullámvonalai mentén a mélyedések gyepesedtek be. Legfelől csak haraszt, itt-ott egy senyvedt bokor és a szürke kő, amelynek kietlenségét, még télen sem fedi be jótékonyan és megszépítve a csillogó, fehér hó, mert a vad szelek csakhamar lesöprik. A hegy lábánál lévő falvacskákban telente örökös a hófúvás. Most is hideg szél borzongatja a gyalogfenyőket, amelyek a kövek között csodálatosképen gyökeret tudtak ereszteni. Megtalálták létük fenntartásához, azt a vékony földréteget, mely élteti őket s melyet a Gondviselés egy teremtményétől sem von meg.