Nem így akartuk [antikvár]

Részlet a könyvből: A hosszú, most már újra meg újra álmatlan éjszakai órákban John G. Rarick ilyen mondatokat ismételgetett magában: Gazdag ember vagyok. Nagyon gazdag ember. Én, John G., gazdag vagyok! Igy próbálta korlátolt képzelőtehetségével elhitetni, hogy miközben itt fekszik, az ipar és kereskedelem önműködő gépezete egyre több aranyat ont a Rarick-kincseskamrába. Még az olyan országban is, ahol az iskoláskönyvek és a népszerű folyóiratok tele vannak olyan emberek nevével, akik a szürke homályból, szerény viszonyok közül kapaszkodtak fel a magasba - volt valami az ösmeretlenségtől a szélsebes sikerig megtett útban, ami újra meg újra hihetetlennek tűnt föl Rarick előtt. Jenny Rarick-nek, aki ott feküdt férje mellett a bonyolult-díszítésű, intarziás ágyban (ez volt az első bútordarab, amelyet iparművész készített számukra) sokkal kevesebb képzelőtehetsége volt s így csöppet sem riasztották meg a rohanó események. Sok mindent gondolkozás nélkül elfogadott, jóformán semminek sem kutatta okát abban a világban, amelyben élt. A napnyugta csodálatos valami - de töprengeni igazán nem kell rajta...