Bővebb ismertető
A kötet kilenc elbeszélése variáció egy témára: a magányra. Rónay György legszívesebben szélsőséges szituációkat ábrázol, a tragikus sorsok vonzzák, a fölöslegesség érzésével küzdő öregek élete, az emlékek és a valóság szembesítése, a forrpontra hevült indulatok összecsapása, a háború következtében pályájukból kibillent életek rajza, a halál természetes, ám éppen egyszerűsége miatt megdöbbentő élménye érdekli. Az író különös, finom pasztellszínekkel festett világot mutat be, ahol a cselekmény mélyén rejlő belső történés, a sok apró lélektani mozzanat a fontos; egy lecsüngő kéz, egy futó mosoly, egy arc hirtelen fehéredése jelzi az igazi drámát eszköztelenül és póztalanul.