Nem látlak többé! [antikvár]

Részlet: Oakley Tom Gyönyörű ausztráliai tavasz van, az égen egyetlen egy felhő sem látszik. Hűvös szél fúj, de a délutáni nap oly melegen süt, hogy bátran elnyújtózkodhatom kedvenc fám árnyékában. A hosszú keskeny laguna ép alattam terül el, világosan látni szél szántotta felületén a fekete hattyukat és a gyorsan lapátoló vadkacsákat Arthur csordájából is a vízhez csörtet olykor egy-egy csoport, hogy szomját oltsa, vagy pedig térdig gázolva a vízbe, lehűtse tikkadt bőrét. A nap már a láthatár pereme felé hajlik; nyugat felé, ameddig a szem ellát, szelíd hajlatú dombok hullámoznak a láthatár felé. Ez a föld a fiam földje. Háza egy kis emelkedésen áll, amelyről beláthatni a csendes vizet és a bokrokkal benőtt dombvonulatot. A ház abból a fajtából való, amilyet cserkészek építenek, amilyet kétszáz évvel ezelőtt Maryland-ben az őseim építettek. Külseje egyszerű, de szolid, kényelmes lakóhely, homlokzata előtt egy szép virágoskerttel és egy nagy veteményessel a hátsó udvarban, amelyet a menyem ültetett el és ápolt. A kéményből füst száll az ég felé, a konyhában kenyeret sütnek. Köröskörül a sövényekkel bekerített földeken magasan áll a búza. Ezen a vörös földön, amelyet bő esőzések öntöznek, a búza épp oly szépen terem meg, mint a legjobb potomaci földeken; ha meg nem szántják föl, oly dús fű nő rajta, hogy négyzetmértföldként 150 juhot lát el. Rengeteg az ilyen jó föld Új Dél Walesben és nincs is miért aggódni az ország sorsáért: - holott 43 évvel ezelőtt egész Ausztráliában még egyetlen egy szál fehér ember sem lehetett találni.