Nem vagyunk már gyerekek [antikvár]

í. fejezet A gyors halál Astrid Strick soha, negyvenéves ismeretségük során egyeden napig sem kedvelte Barbara Bakert, de amikor Barbarát a városi körforgalom keleti oldalán, a Fő utca és a Morrison sarkán halálra gázolta a megengedettnél gyorsabban hajtó, üres iskolabusz, Astrid tudta, hogy megváltozott az élete, és az efölött érzett döbbenete nagyon hasonlított a megkönnyebbülésre. Eleve zsúfolt nap állt előtte - délelőtt kertészkedett, tizenegy harmincra a fodrászhoz volt bejelentkezve, majd az unokája, Cecelia érkezik két bőrönddel és nulla szülővel (ott nem iskola-busz-baleset történt, csak környezetváltozást tartottak szükségesnek), és ő fog kimenni elé a claphami vasútállomásra, hogy hazavigye a Nagy Házba. A busz nem sokkal tizenegy után ütötte el Barbarát. Astrid a körforgalom belső sávjában, a városközpont zöld körén parkoló autójában ült, és a haját igazgatta. Mindig ez van, nem? Az ember haja mindig akkor néz ki a legjobban, amikor elő van jegyezve vágásra. Otthon nem szokott hajat mosni, kivéve, amikor az óceán partján jártak, vagy klórozott vízben úszott, vagy véletlenül idegen anyaggal (festék, ragasztó) került kapcsolatba. Nem, Astrid haját Birdie Gonzalez mosta minden hétfőn immár ötödik éve, előtte pedig Nancy ugyanabban a fodrászatban, az Örök Szépségben, amely a körforgalom délkeleti oldalán helyezkedett el,