Német maszlag, török áfium [antikvár]

Részlet a könyvből:- Jézus! Jézus! - üvöltötték a légrádi vitézek magasra emelt karabinnal vágtában gomolyogván le a domb lankáján, amelynek tetején pár lovas fogott körül egy szekeret. A szekérből egy nagy rézdob tetejéről egy kis dús, szőke, göndör hajú, nagy fejű gyerek meresztette szemét a porfelhőbe takaródzó szinkavarodás után. Zrínyi György visszanézett a dombra; kerecsen tollas forgóján megvillant egy drágakő s aztán mintha elragadta volna a nyomában zúgó vitézi förgeteg. - Né, cinegém, urficskám, ahun serénkedik apja ura törökfej kaszabolni! - bökött a gyerek felé egy katona a szekér mellé farolva lovával - Lódulj idébb, agg eb! Talán csecset is adnál néki? - intette kellő tiszteletre a legényt a kis Miklóssal szemben távolabbról egy nagybajszu öreg vitéz. Lent a völgyben fegyvertől, szerszámtól, félholdtól csillogó, zászlóval, kaftánnal, tollal lobogó török csapat igyekezett a Mura felé, poroszkálva ügető marhacsordát hajtván maga előtt. Hirtelen mozgolódás támadt a seregben: a puskatűztől, szablyafénytől villogó porfelhő a nyomukban kavargott már. Mintha gyorsan előre taszítódott volna az összecsapódó két csoport, a mozdulat nyomában vastagabban vágott föl a por s belsejében dörgést, villámot hordó távoli fölyhővé vegyült török és magyar. A megriadt marhák szökkenő, ügyetlen vágtatással menekültek a folyóig, amelynek partján folyás ellen kanyarodva ügettek tovább. A kis Miklós mélázó szemmel merengett a kavarodásra, duzzadó ajkait feszülő figyelme összecsucsorítván. A porfelhőből színes cafatok szakadtak ki s szinte repültek a folyó felé, amelynek vizében aztán eltűntek; csak utóbb a folyó közepén megvillanó valamiről tudta meg a távoli szemlélő, hogy a menekülők nem fulladtak bele, hanem lovuk sörényébe kapaszkodva, meztelen kardjukat szájukba fogva sikerült átkapatniok a tulsó partra, török területre.