Népvilág [antikvár]

Részlet a könyvből: Mások a költészetet az égben keresik, mi keressük azt a földön. Máskor a költő tanította a népet, most taníts te engem, lelkem hajlamaitól ölelt nép!... Jöjjetek elém ti rétek, mezők, délibábos rónák, csendes fehér házak, pusztai karámok; - álljatok ki vidám piros lánykák házaitok ajtajába, gyujtsátok meg a mécset a fonóházban, hadd álljanak a legények leskelődni ablakaitok alá; kelepeljetek szorgalmas vízi malmok a holdvilágban rezgő folyam tükrén, mikor a fehér ruhás molnár az ablakon kihajolva, csendesen hallgatja a távozó hajósok tülkölését; - hintsétek be az utczákat frissen kaszált fűvel, rakjátok ki illatos jegenyeágakkal, midőn az úrnapi zászlókat ünnepélyes menettel körülhordják; hagyjátok szólani a zenét, rikoltozni a tánczolókat, sírni a menyasszonyt, örülni a vőlegényt a menyegzőben; - lássalak benneteket, ti a szabad égnek fogadott fiai, jó kedvű pásztornép, gulyások, csikósok szellő paripákon, regényes, magányos csárdákat látogatva. Tünjetek fel előttem ti széles városok, boldog házaitokkal, tornyos szentegyházak, miknek ablakain át a hívek harsogó éneke zeng elé, míg a küszöbben eklézsiát követő hajadon síratja letépett koszorúit...!