Nevem Selma [antikvár]

Prológus 1944. szeptember 6. Greet Brinkhuisnek Drága Gretchen, marhavagonban ülök tizenkét másik emberrel, Vught-ben. Talán Sachsenhausenbe vagy Ravensbrückbe megyünk. Tarts ki. Én is ezt teszem. Bár szeretném, ha már vége lenne. Ezt a borítékot a levélkével a vonat egyik szellőzőrésén át dobtam ki az útra. Viszlát, kincseim. Csők, Marga Össze kellett csomagolnunk a fogkefénket meg az egyéb holminkat, és odakint várakoznunk. Nyilvánvaló volt, hogy valahová máshová visznek minket, de hogy hová, azt nem tudtuk. Arra gondoltam, biztonságosabb, ha a vughti táborban maradok, mint ha útra kelnék az ismeretlenbe, ezért úgy döntöttem, hogy egy matrac alá fogok elbújni. Előreengedtem a többi nőt, és hátramaradtam a barakkban, de nem cselekedtem elég gyorsan. Félig látható voltam még, amikor bejött az Aufseherin, a felügyelőnő. Rám szólt, hogy siessek. A karomnál fogva kivonszolt, majd betuszkolt az utolsó vagonba. Ez a kis késlekedés kapóra jött: abba az utolsó vagonba még nem