Nők férfi nélkül [antikvár]

Részlet: Nagymamáimnak Első emlékem -a hó Nagy kapu, egy fehér gebe. A nagyanyáimmal egy szekér mögött bandukolunk, a ló nagy és valamiért piszkos. És még: hosszú rudak, a végük a havat szántja. A szekéren valami sötétlik. A nagymamák azt mondják: egy koporsó. Ezt a szót ismerem, és mégis csodálkozom, hiszen a koporsónak üvegből kellene lennie. Akkor mindenki láthatná, hogy anyu alszik, és nemsokára felébred. Én tudom, hogy így van, de nem tudom elmondani Gyerekkoromban nem tudtam beszélni. Anya egyik orvostól a másikhoz hurcolt, különböző specialistáknak mutogatott, de mindhiába, mert a bajom okát nem tudták megállapítani. Vagy hétéves koromig hallgattam, majd egyszer csak megszólaltam, habár nincs erről semmi emlékem. A nagymamák se jegyezték meg - még a legelső szavakat sem. Persze kérdeztem tőlük, ők meg azt felelték, hogy mindig mindent megértettem, és folyton képeket rajzoltam - ezért aztán azt képzelték, hogy beszélgetek velük. Megszokták, hogy ők válaszolnak helyettem. Megkérdeztek, és rögtön válaszoltak is Régebben a képeim egy dobozban lapultak. Kár, hogy nem maradtak meg: azokról minden eszembe jutott volna. így meg nem emlékszem semmire. Még anyu arcára sem. Glikéria nagyanyám azt mondta, hogy volt egy fényképünk róla, egy kis igazolványkép, aztán elkeveredett, amikor arcképet rendeltek 7