Nők, férfiak, kutyák [antikvár]

LÁNYOK, FIÚK, KUTYÁK Középiskolába jártam, a harmadik évfolyamba. Tavaszi reggel volt,' lazán, ráérősen ballagtam a gimnáziumba. Az iskolák utcáján, ahogy magamban a Zrínyi utcát hívtam, rajtam kívül még sok fiú és lány lépdelt tanintézete felé. Ugyanis a posta sarok után, a felsötemplom irányában jobbra egy általános iskola, korábban idejártam, feljebb, baloldalt a kereskedelmi középiskola volt. A derűs reggel hasonló hangulatot varázsolt az arcokra. A reggeli csúcs jellegzetes moraja hallatszott: a viccelődő, ugrató diákhangok keveredtek az egymásnak lázasan magyarázó, izgatott monológokkal, amit aláfestett a közlekedés ismert zaja. Motorzúgás, autóduda, amik szolidabbak voltak, mint manapság. Ebben a harmóniában néha-néha lópaták jellegzetes csattogása volt hallható a kövezeten, mert lovas kocsi még elö-előforduh. A mai Csen-gery útra kanyarodva erősödött a reggel téveszthetetlen hangja, amibe beleszólt egy-egy becsapódó, nehéz nagykapudörrenés, felhúzott kirakatredőny zöreje. Az aszfalton élesen kirajzolódott a jobb oldali házak árnyéka. Amint a Fő útra értem, a zsongás elérte a fortét, és ebbe ütötte bele élesen, figyelmeztetően a felsötemplom órája a fél nyolcat. A Sugár út elején akkor nyitottak a Fő úti oldalon lévő boltocskák, seperték némelyik előtt a járdát. Ahogy végignéztem a hosszú úton, jóleső érzéssel töltött el a bennem lévő határtalan nyugodtság, magabiztosság. Nem éreztem semmilyen zavaró tényezőt, ami beárnyékolta volna derűs hangulatomat. Ez az érzés számomra nagyon újszerű volt, ugyanis aggodalmaskodó típus voltam, de lehet, hogy egy kicsit még ma is az vagyok. Miért alakult ez így ki az élet folyamán? Később megfejtettem. Családom elvárta tőlem, hogy kiváló tanuló legyek, mert ha nem, akkor és jött a dörgedelem, nem lesz belőled semmi. Majd mehetsz nap-