Noktürnök [antikvár]

A TÁNCDALÉNEKES Épp beköszöntött a tavasz itt Velencében, amikor egy reggel megpillantottam a turisták között Tony Gardnert. A végéhez közeledett az első teljes hét, amelyet kint, a piazzán töltöttünk - higgyék el, nagy megkönnyebbülés volt, miután annyi levegőtlen órán keresztül játszottunk a kávéház hátsó traktusában, ahol elálltuk a lépcső felé tartó vendégek útját. Élénk szellő fújt azon a reggelen, erősen csapkodta a vadonatúj sátrat körülöttünk, mégis mindannyian kissé derűsebbnek, frissebbnek éreztük magunkat, és azt hiszem, ez a zenénken is érződött. Úgy beszélek, mintha rendes zenekari tag volnék. Pedig valójában a „cigányok" közé tartozom, ahogy a többi zenész hív minket, vagyis azok közé, akik körbejárnak a piazzán, és a három kávéházi zenekar közül ott segítenek ki, ahol éppen szükséges. Többnyire itt, a Caííe Lavenában játszom, de mozgalmasabb délutánokon előfordul, hogy beszállok eg}^-két számra a Quadri-fiúkhoz, onnan átmegyek a Florian-ba, aztán a téren át visszasétálok a Lavenába. Mindegyikükkel jól kijövök - meg a pincérekkel is -, és