Nyomok a hóban [antikvár]

Részlet a könyvből: "Karácsonyeste volt. A meredek hegyi utacskán hárman kapaszkodtak fölfelé. A holdfényben élesen rajzolódott ki árnyékuk a fehér havon. Egy asszony, hosszú, bő szoknyában, vállán fekete kendővel, kézen fogva vezetett egy sötét hajú hat év körüli kisfiút, aki útközben állandóan csacsogott. Mellettük, szemét a csillagos égre függesztve, egy hétéves kislány bandukolt. Mellén keresztbe tett kezével aranysárga mézeskalács mackót szorított a szívéhez. A kisfiúnak is volt ilyen mackója, de ő már megette, csak a hátsó lábai maradtak meg. A fiú huncut tekintetet vetett a kislányra: "Az enyém nagyobb volt, mint a tiéd" - dicsekedett. "Nem cserélek veled" - felelte nyugodtan a kislány és feléje sem fordult. Szeretettel nézegette a kezében tartott pompás mackót. Milyen édes illata van s hogy csillog a holdfényben! Soha, soha nem fog beleharapni! Nyolcvan gyerek kapott ma este mézeskalács-mackót a faluban, de egész biztos, hogy az övé volt a legszebb. Igen, elteszi emlékül. És valahányszor ránéz, visszaemlékezik majd erre a karácsony estére: a hideg, sötétkék égre, az ünnepélyesen kivilágított templom meleg fényére, az ezüst csillagokkal díszített karácsonyfára, az énekekre, a jászolra s a szomorúan szép karácsonyi történetre. Majdnem sírt, amikor a vendégfogadóra gondolt, ahol nem volt hely a gyermek Jézus számára. Ő szélesre tárta volna az ajtaját és örömmel fogadta volna be a fáradt utasokat."