Nyugat felé! [antikvár]

Részlet: Eltelt a tizedik nap is. A lovak nyihogtak, kapartak, amikor lehajtották őket a Ticsinó szürke vizére. Inni, meg úsztatni esteledés előtt. Kolompoltak a pajzsok, fegyverek a félmeztelen lovasokon. A Ticsinón túl egyre növekvő, szürkésfekete füstgomolyag lapul bele a síkságba, meg a dombok közé. Semmit se látni a pernyeszagú füstben. De a lovasok tudták, hogy abban a sötét, földrekuporodó füstfelhőben tízezrek, meg tízezrek szoronganak, fuldokolnak. Az ott Pávia. Berengár római császár lázadó nagyvárosa! A sárga, meg barna sátrak között három dzsidás lovas ügetett át. Ügyet se vetettek a távoli füstgomolygásra, se a lovak kergetőzésére. Az egyik lovas oldalán, elől a nyeregkápában óriás dob lógott, a dömbek. A másik magasra tartotta a Kurd-gyarmat törzs megrongyolt fekete lobogóját, a harmadiknak kürt szorongott a markában. Egyszerre körülkapták őket a lovasok. - Járlik? - kérdezték. A kürtös bólintott, Járlik, parancs. Erre követték őket a sátrak közé, a nagy, kerek térségre. Buffogni kezdett a dömbek-dob, kongó, mély hangja szinte megrázta a sátrak tarka takaróit. Pillanatok alatt annyi volt már körülte a lovas, hogy a lovak belefaroltak a szélső sátrakba.