Nyugtalan pásztorok [antikvár]

Hallottátok-e nevét Radosnak? - kérdezhetném, mert bizony ti nem hallottátok. De kérdeznék csak meg akár a legkisebb gyermektől is abban a faluban, ahol János született; arca nyomban felragyog az örömtől. Kacagó szemeit felemeli a házak fölé, fel a fák fölé is, még fennebb, minthacsak angyalokat keresne a magasban. Mind kacag fiatal, piros arca, míg szemeit körülforgatja a völgyben, sorra veszi a hegyeket s a legmagasabban kiemelkedőnél megáll. Kezét kinyújtja s mint valami jó ismerősre, mesemondó öreg apróra, rámutat kacagva. - Ni, ott a Radostető. S az idegen elindulna feléje, de hiába. Ha egyenesen, torony irányában vág neki, a falubeliek kikacagnák, mert azt már mindenki tudja, hogy soha ember kerülő nélkül föl nem jutott még rá. S ha kanyargó úton próbálod megközelíteni büszkén kimagasló koponyáját, járhatsz napokig is körülötte, toporzékolhatsz tehetetlen, szaladhatsz nekiiramodva a hegyeknek, mint a nyúl, vagy leülhetsz az út szélén, holtra fáradva, pihenni; a hegy, mit keresel, egyre távolabb kerül tőled s beburkolja magát ködökkel.