Októberi rózsa [antikvár]

A városban tavasz volt. De csak benn a városban. Odakünn a szabadban még minden kopár volt és rideg. A szél élesen fújt, kellemetlenül. Az erdőben nem volt még semmi élet, csak néhány rigó ugrált a lombtalan fák alatt, hosszúkat füttyentve, mint a vásott utcagyerek. Hideg színek bántották a szemet: a gyümölcsfákat szürkéskék, szinte szennyes hamvval vonták be a fakadni kezdő rügyek; a föld lilaszínben komorkodott; a hegyoldalon még rajtaszáradt a barnáslila, tavalyi avar. De a pesti korzón már megjelent a tavasz. Napfény játszott a Dunán, csillogott a víz, enyhe volt a szellő. Virág és madár az asszonyok kalapján bújt elő, a színek a ruhájukon virultak 'ki s az ibolya és gyöngyvirág illatát a zsebkendőjük lehelte szét. Szemben a nappal egy magános férfi ült. Levette a kalapját, hogy a nap szabadon tűzzön a homlokára.