Omladozó házak [antikvár]

Részlet: A keskeny, hosszu kert gyöpös utain elgondolkozva járt föl s alá egy kis leány. Karcsu, barna leányka volt, nagy csillogó fekete szemekkel. Időnként türelmetlenül tekintgetett a rácsos kapu felé, amely elválasztotta a kertet a hepehupás, kővel kirakott udvartól. Tompa óraütés hangzott a távolból. A kis lány felütötte a fejét, azután pedig széthajtotta az ágakat és elnézett a torony felé. - Már egynegyed öt, suttogta és türelmetlenül dobbantott a lábával. Ebben a pillanatban fölszakitotta a rácsos ajtót egy tizennégy-tizenöt éves fiu és kipirulva rohant le az uton. - Magda... Magda kiáltozta. - Hol kerestél? kérdezte a kis lány szigoruan. Tudod, hogy nem szeretem, ha várakoztatnak. A fiu élénken vágott a szavába: - Nem jöhettem. Ott marasztották az egész osztályt. - Miért? - Mert valaki gunyverset irt az igazgatóra és nem akarata bevallani. - Nohát ezt én nem értem. Hogy is lehet eltagadni azt, ha valamit csináltunk. Ezt csak fiuk tehetik.