Omlik a nagy fal [antikvár]

I. AMIT RULAN MÉGIS MEGTANULT. - Igazán nyugtalan vagyok, hogy Rulant így engedjem el - mondta a kis Stanleyné az urának. - Ugy látom, egyáltalán semmit, de semmit sem tanult, s így menjen férjhez? Most jött fel a kertből, karján nagy csokor rózsa. A kinai május idején nyilnak ezek a gyorsan hervadó, élénkszínű, gyönyörű rózsák. Wyn Stanley mosolyogva nézett fel s megdobbant a szíve. Pedig már öt éve voltak házasok, de még mindig nem győzte eleget nézni a feleségét, bár mindennap láthatta. Különös kegye volt a jó Istennek, hogy a misszióstelepen maradhatott s az iskolát vezethette, így nem kellett állandóan úton lennie, hogy a falvakban prédikáljon és térítsen. Ugy érezte, nem birná elviselni, hogy, mint például Martin doktor, heteken át úton legyen s ne láthassa Mollyt. Néha ijedten ébredt fel éjszakánkint és félve gondolt arra, hátha hamarosan ilyen munkát bíznak majd reá s el kell szakadniok egymástól... Például, ha az egyik gyermek megbetegednék s vissza kellene vinni Amerikába, mint Burgess prédikátorét... Ott az asszony majdnem két évig távol volt otthonától. Ilyenkor aztán kinyújtotta a kezét, hogy maga mellett érezhesse Mollyt. Ott feküdt, egészségesen, gömbölyded karjával... Igazán nem akarta felébreszteni, de valamiképen Molly mégis felébredt. Ilyenkor Wyn elmondta neki aggodalmait és az asszonyka nagyot nevetett.