Önbüntetés [antikvár]

Részlet a könyvből: Únom magam. Haza, - olvas. Fel akart állani, a járás vált únottá. Gruber közeledett. Már megint felszedett valakit ! Odaejtette mellé, hogy mindjárt visszajön. Mit akasztja a nyakába, ő menni akart -. Rőttes, kis fiatalemberke : hozzáfordul: mindegy, tovább megy, vagy én: haza, haza, haza, - olvas. Szava - : mindjárt az ötödik, vagy hatodik belehatol, fájdalmasan ; s most már vissza se tudja vonni magát! . .. orosz - meséli el. Grubert Berlinből ismeri. Ott volt különben diák, ott is. Huszonöt éves és semmi. Volt Wrangel-tiszt: amiken keresztül ment! látott, megélt - ; fülbevalót kitépni, füllel. . . Elmeredt -. Elfáradt, belefáradt, az egész életbe, két éve Párizsban, kezét mutatta, nézze : Renault-nál dolgozik. Részvétet érzett iránta, osztálya részvétét. Olyat azután, hogy melle a nehézségtől majd szétfeszült: melle nehéz. Adjon tanácsot, adjon neki tanácsot, tőle kérhet - mondta az orosz. A bolsevikiek kereskedelmi bizottságot szerveznek ; hívják ; négy nyelven beszél, ír ; jó fizetést kínálnak . .. menjen? Elvették földjüket, földönfutóvá tették, apja-anyjáról nem tud semmit, mondja : tehetem? . . . Mintegy betakarodott tőle sötéttel - ködsűrűvel, ami a világot takarta, a világ az volt s benne volt. Elkívánta; ám itt ül, vár. Eszégyelte magát : ennyit se ! Vele való foglalkozásának komolyságára az orosz elsötétült. Nem tud semmit mondani, szólalt meg végre Pál. Ilyenben nem is lehet tanácsot adni s hogy felnézett rá, újabb forrást keresve intuíciójához, látta, hogy az orosz hidegen, kíváncsian vizsgálja, hegyes kis orra ráfeszítve, erre keménynek, ripőknek találta; menthetőbbnek, hogy nem tudott hozzá úgy szólani.