Őrangyalok vigyáztak rám [antikvár]

- Uraim, első a sportszerűség. Nem szeretnék a bajnokság végén sérült bakákkal hazatérni - figyelmeztette az ezredes a századparancsnokokat. - Uraim, a háború ma döntő szakaszába érkezett. A város másik végén állomásozó magyar ezred megkezdte élet-halálra szóló csatáját. Harminchat napon keresztül tart a labdarúgó bajnokságuk, s nem szeretném, ha közülünk valaki visszaélne sportszerű viselkedésükkel Gondoljanak bele: micsoda szégyen lenne csillagos-sávos lobogónkra, ha ezek a dicső magyar hadfiak, akik ép bőrrel megúszták a sorozatmérkőzéseket, egy amerikai katona eltévedt golyójától sebesülnének meg - szándékosságot az önök részéről ugyanis fel sem tételezek - mondta a tábornok egy állományt gyűlésen, 1945. kora tavaszán. A történészekre vár az a feladat, hogy kiderítsék: a jaltai konferencián megállapodtak-e abban, hogy a Chemnitz (néhány évtizedig Karl Marx Stadt néven ismert) város mellett állomásozó magyar légió futballmeccsein az ellenségnek minősülő amerikai csapatok látják el a rendező szerepét? A történelem - s különösen a hadtörténelem - persze tele van furcsa dolgokkal. Vajon ki tud magyarázatot adni arra, hogy a II. világháború legkritikusabb időszakában miért kell egy komplett cigányzenekart éheztetni, ezzel is kiélezve a prímás és a kontrás közötti feszültséget. Regényünk szerzője sok hasonló magvas kérdést tesz fel, ám megnyugtató választ egyikre sem tud adni. Az egyszerű olvasó talán elcsodálkozik ezen, különösen ha megtudja az előszóból: Kerekes Károly maga is jelen volt néhány felejthetetlen hadszíntéren. Karpaszományos gyalogosként megismerte egy géppuskás kiképző bázis életét, ahol 1944. év őszén rohamtempóban, másfél hónap alatt megtanulta a fegyver alkatrészeinek nevét. Többre neki nem futotta, mert a napi kemény, négyórás kiképzés, s az undorító bakancs pucolás miatt csak félműszakban tudta vállalni a katonáskodást. Az élet természetesen bosszút áll az ilyen léha bakán. A visszavonulás során hősünket is mindenféle bajba (többek között tökéletesen egyforma iker-hölgyek karjaiba) sodorta. A megpróbáltatások azonban még itt sem értek véget: szökés, raboskodás, majd egy nyugodt, csak a napi bombázásokkal színesített tábori élet várt reá. Az elsőkönyves szerző időnként felülmúlja Rejtő és Heller sziporkáit, gegjeit, poénjait. A hatvannyolc éves öregúrból a húsz éves siheder, az élet szerelmese bújik elő. Átvágja magát oroszokon, németeken, cseheken, s végül még a magyarokon is - miközben rájön: ez az egész háborúsdi egy nagy átvágás. Hét hónapig hintáztatták a hinterlandban ezredével együtt, miközben legveszélyesebb fegyvere egy talált kézigránát és a Négus nevű kutya volt. Derűs kórképnek is vehetnénk ezt a könyvet, egy rendhagyó beszámolónak, ha a lebilincselő stílus nem éppen Chemnitz bombázásának leírásával csúcsosodna ki. Ez az éjszak nem csak hősünkben hagyott mély nyomot: másfél óra alatt harminchatezer ember halt meg és leégett a város háromnegyede. Szerzőnk látta a megőrült, megőszült embereket, a romokat, s a fekete falakon az élők üzenetét: wir leben. Igen, mi élünk. Élünk és emlékezünk. Kerekes Károly ezt sajátosan teszi: évtizedek múltán vette kezébe a tollat, hogy megírja emlékeit. Milliók élték meg másként a háborút, de számukra is tanulságos és izgalmas lehet ez a nagy, történelmi mese. Süli Ferenc