Orkán [antikvár]

Részlet a könyvből:Ásitó, egészséges hajnal. Langyos takaró alatt alszanak az emberek. Nappal megvillanó szenvedélyek, suttogva megóhajtott nyugtalanságok halkan föltünedeznek, fátyolos testükkel lengén kikerekednek s átlebegnek a mosolygó agyvelőkön. Alszik most mindenki, az erős férfi, a forró asszony, a boldog leány, a rugdalódzó gyerekek. Egy szűk előszobában, egy fiu cipőt pucol. Kicsi bal keze eltünik az öblös nagy cipőben, a jobb keze hevesen fogja át a fényesítő kefét és svunggal, erőlködve jártatja azt a földerülő bocskoron. Lábai körül tátongnak a piszkos, nagy cipők. A gyerek fölemeli cipős kezét arcához és a könyökével dörzsöli a szemeit; köhög, ásit, tovább pucol, gépiesen lendül a karja, kicsi öklén jobbra-balra forditja a bocskort, a kefe szőre lágyan súrolódik, neszelve susog, a gyerek meresztgeti a szemeit, lóbálja a fejét és elbóbiskol. Lila világosság világosodik, horkoló csönd van, az egyik ajtó gyáva nyikorgással nyilik. A konyhából kifordul egy baka, mögötte egy boglyas cselédleány, két kezével félénken tolja előre a katonát. A gyerek fölrezzen, ijedten meglendíti a karját, álmos szemeit erőlködve kinyitja és megbámulja a bakát. A leány megszeppen, mosolyogva lehajol a fiúhoz és a fülébe sugja:- Csitt...A gyerek fölfríssül, vörös lesz az arca és diadalmasan szól:- Megmondom ...