Örök fogoly [antikvár]

Részlet a könyvből: Amikor apám Charles nevét kiáltotta dolgozószobájából, már tudtam, hogy baj van. Az ablakban ültem, éppen apám szobája alatt és láttam, öcsémet végigjönni az ösvényen, erősen szívta a cigarettáját, meg-megállt a szalviák előtt, úgy tett, mintha a virágokat nézné, aztán egyszerre eltűnt az üvegház mögött. Onnan, amint jól tudtam, könnyen átjuthat a gyümölcsösbe és a gyümölcsösből a „Délvidék"-re, (amint magunk között neveztük) persze nem olyan könnyen, mint még néhány évvel ezelőtt is, mert Charles ma már hat láb magas és a válla is szokatlanul széles. De július vége felé járt és a sűrű bokrok segítettek neki. Fräulein von Schlingen, amint én sejtettem, és amint apám tudta, lement a majorhoz, onnan a Lark Lanen keresztül a régi istállóépületekig, onnan pedig már csak az alacsony kerítésen kellett átmásznia, hogy eljusson a ,,Délvidék"-re. Mondom: apám tudta. Nem láthatott ugyan messzebb, mint odáig, ahol a felhajtó balfelé kanyarodott és eltűnt az élő sövény mögött. De apám az egyszerű vidéki lelkész mély emberismeretével a szívekbe látott és különben sem volt nagyon nehéz kitalálni. Bár nem ismerte a hosszú kerülő utat, mint ahogyan Charles meg én ismertük, - a legroszszabb esetben ugyanis, ha mindenki otthon volt és ha a gyümölcsös felől teljesen reménytelennek látszott a helyzet, ezen az úton szökött át Charles - de a Lark Lanet jól ismerte, éppen elég bosszúsága, vitája és kiadása volt miatta.