Örök malom [antikvár]

Részlet a könyvből: Kitámolygott a szobából az ember. Becsukta magamegett az ajtót és megállt az eresz alatt. Utánavágódott az asszony jajja kétségbeesett rimánkodással: - Segíccsen rajtam doktor úr! Szétterült kint a hang, leülepedett az est kiterjesztett tenyerén és ott élt tovább, mint egy könnyes zokogás. Befúrta magát jó mélyen az emberbe. Űzte távolabb a háztól, hátra az udvar végébe. Ott, a mesgyéjénél megállt. Körülfogta a setétség, árnyékot csinált belőle, olyant, mint egy megdőlt fakereszt. Tele szúval, tele bántó kínnal. Nézett maga elé. Le a földre, a sötétséggel letakart kupacra. Azt is ő ásta. Egykor... régen. Az is izzadtságot hozott ki belőle, fájást, míg ásta, míg a világra jött ez a kis kupac. Ott benn is jajgatással jön az új élet, marékrakapott rémülettel. Itt minden fájással jön. Mindennek küszködés az ára, minden, minden egy nagy könnyet facsar ki az emberből, sok izzadságot és mennyi sok erőt!