Öröm utak 1. [antikvár]

Kedvcsiholó „úgy sejtem: örömhírt hoztam én, örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt nektek, kiket szerettem, állván tátott szemmel, csodára várván. Amit nem mondhatok el senkinek amit majd elmondok mindenkinek." (Karinthy Frigyes) Kedves Olvasó, utazó, utazni vágyó társam! Miféle ok az, amely űzi-hajtja, csiholja az ember utazó kedvét? Több is lehet. Az első helyen talán a kíváncsiság áll. Az ismeretlen vonz. Más vidékek, más kultúrák, más emberek megismerése mindig izgalmas, tanulságos, sokoldalú haszonnal járó. A másik helyen a rácsodálkozás lehetősége áll, mely örömöt ad, mivel ez kisebb vagy nagyobb felfedezés. Aki nem tud rácsodálkozni - írja Ancsel Éva - az örülni sem tud. De baj van azzal is, aki csak hivatásos bűvészek mutatványain csodálkozik s nem tudja, hogy a kövek rajzolata vagy egy kéz félszeg mozdulása sokkal bámulatra méltóbb. Igen, láttam angol mesterpipát készítő, fürgén mozgó kezét, néztem rizsföldjét a huszadik század végén faekével maga szántó, azt maga után húzó kínai paraszt feszülő, inas lábait, kóró karjait, láttam finn építész gondosan mozduló, rajzoló kezét, bámultam a francia nők eleganciáját, sokáig néztem halászó olasz komótos karmozdulatait, fejszéjét hajszál pontosan csattogtató székelyt a Hargita fenyő rengetegében, csodáltam ruszint bűvészmutatványnak