Örömmel élni [antikvár]

Részlet: Különös éjszaka volt. Szél fútt, elállt, s a csillagok úgy sarjadtak, mint a fű. Kövér csomókban álltak, beleveszve, belesüppedve a homályba, a gyökerük arany, éjszakától fényes rögök emelődtek a sötétségben. Jourdan nem alhatott. Megfordult, visszafordult. - Gyönyörűen ragyog - mondta magában. Sose látott ilyet. Az ég reszketett, mintha ércből lett volna. Nem lehetett tudni, mitől, mert hisz minden mozdulatlan volt, a fűzfák legkisebb bolyhai is. Nem a széltől volt. Az ég egyszerűen leereszkedett egész a földig, a mezőket súrolta, beleütközött a hegyekbe, megzendítette az erdőben a vágásokat. Aztán megint felszökkent a magasság tetejére. Jourdan megpróbálta fölébreszteni feleségét. - Alszol? - Igen. - De hisz felelsz? - Nem. - Láttad, micsoda éjszaka van? - Nem. - Csak úgy ragyog. Az asszony nem válaszolt, nagy sóhajtást bocsátott ki, ajka csettent, válla olyan mozdulatot tett, mintha nehéz tehertől szabadult volna. - Tudod, mi jutott eszembe?