Orvosok és betegek [antikvár]

Részlet a kötetből:"Este hét órakor kialudt a villany az egész városban.Az öreg Wildmar gyufát gyujtott és dühös pillantást vetett az órájára. Az ember, akit várt, csaknem egy negyedórája késett már. Hallatlan. Wildmar kigombolta mellényét, mert a ruha fojtogatni kezdte és az ablakhoz lépett. "Mi van ezzel a villannyal?", gondolta. Tajtékzott dühében és kétségbeesésében. A negyedórás várakozás tökéletesen kimerítette. Nem tudta, mit jelent ez. Az embert, akit várt, mindig pontosnak ismerte s találkozásuk az ő számára szintén elsőrendű fontosságú volt. "Na, majd megtanítom", ismételgette magában Wildmar lihegve s köhécselve. Másik gyufát gyujtott és újból megnézte óráját. A mutató - az átkozott! - alig haladt előre egy hajszálnyival. Oly hevesen lélekzett, hogy egyik gyufa a másik után aludt ki kezében, mintha légvonat oltaná el őket. Gyertyát nem talált. Másodszor is odament a nyitott ablakhoz és kinézett, a párkány fölé hajolva mellel és hassal. A meleg szél belekapott szürkülő szakállába és szőrcsomókat vert szájához; aztán kitépte nyakkendőjét a mellény alól és az öreg Wildmar dühtől és félelemtől eltorzult arcába csapta."