Összeesküvés [antikvár]

Részlet:A Nap határozott vonalakkal megrajzolt, málnaszinü gömb módjára világított a tejszinü ködön keresztül. Ugy látszott, mintha egy furcsa, idegen planéta közelitette volna meg a valami más égitesttől megvilágított földet, hogy mozdulatlanul függjön az égboltozat sápadt fehérségében. A Kuselevszki-szinház elé szakadatlanul érkeztek a fogatok s a ködből szinte váratlanul bukkantak az őrök szeme elé. A lakájok sietősen leugráltak a bakról, leeresztették a kocsik hágcsóit és kisegítették az uraságokat, akik nyugtalanul tekintgettek a távol ködének árnyában sötétlő Télipalotára s a fagyos lépcsőfokokon óvatosan igyekeztek a színház előcsarnokába, amelyet az olajmécsesek reszkető fénye csak halványan világított meg. Az őrök arcának tiszteletteljes kifejezése - amint pillantásuk az utasokról a kocsisokra tévedt - mérgesre és szigorúvá változott. A fogatok gyors iramban távoztak s eltűntek a köd szürke fala mögött. Ivancsuk a lámpák fényétől és az égő olaj szagától elfintorította az arcát s az előcsarnokba érve, leverte csizmáiról a havat, lehúzta a kesztyűit és óvatosan betette a kabátja zsebébe, nehogy összegyűrje őket. Aztán ledobta magáról a bundát, szőrméjével kifelé kétréthajtotta, odaadta az oldalt levő fogasok mellett álló szolgának, akit többször is keményen a keresztnevén szólított, hogy kifejezze ezzel, hogy ő itt a maga ura.