Őszi szivárvány [antikvár]

„Boldogság, hogy megértem" Személyes emlékeim az 1956-os fon-adalomból „Ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc és ötvenhat: egyszer minden száz évben talpra állunk kínzóink ellen: bármi történjék is, boldogság, hogy megértem." (Faludy György: Ezerkilencszázötvenhat, te csillag.) Bevezetés Évek óta lelki kényszer alatt élek. Az idős kor álmatlan éjszakáiban előtörő emlékek egyre gyakrabban parancsolnak rám, hogy mint késői krónikás - az eddig hallgató - végre megnyissam emlékezetemnek titkos zárait. Megpróbálom leírni 1956 boldog őszének történetét úgy, ahogyan én átéltem azt. Nem hősként vettem részt a csodában, melynek tanúja lehettem. Csak boldog ismerője, átélöje egy kicsinyke részének. Úgy érzem, olyan vagyok, mint a lámpa körül csapongó rovar, ösztönös csapásokkal ostromlom a fényt, melyet üvegbura öriz. Vergődöm körülötte, néha megperzselödöm hőjétől. Mégis ott csapongok tovább, amíg el nem égek tőle. És csapongásaim között nein látom meg a nagyobb fényforrást, a napot. Mégis megpróbálom az emlékezet redöiben megbújt élményeket elővarázsolni a múltamból. Boldogság tölt el, amikor en^öl beszélek. Úgy érzem, a sorsnak különös kegyeltjei vagyunk, én és a kortársaim mindnyájan, akik átélték a forradalom lázas időszakát. A katarzist, mely felemel, és a félelmeket, szorongásokat, melyek perzselnek. Egyben tisztítanak. A kiontott vér minden cseppjének éltető varázsát, mely nem hiába folyt aszfaltra a pesti utcán és máshol az országban. Csodatévő ereje áthatolt a beton kemény burkolatán, és lélekpárává válva átitatta a szíveket. Nem tudom, lesz-e még valaha olyan nemzedék, amelyik érdeklődik az 1956-os forradalom iránt, akiknek érdemes ími. 5