Othello/A császár utolsó regénye/Az élet láza/Sámson [antikvár]

Részlet az Othello c. műből: "A szinház zsúfolva volt, egy újonnan szerződtettek énekes adta Don Juant. Felülről nézve a földszint hullámozott, mint a nyugtalan tenger, és a hölgyek tollai és fátylai felbukkantak a sötét tömegből, mint csillogó halak. Az emeleti páholyok díszesebbek voltak, mint valaha, mivel a téli évad kezdetén egy kis gyász állott be, és ma először hatoltak újra a dús turbánok, lobogó csokrok, tarka sálok ragyogó színei a lámpafényre. Bármily ragyogóan helyezkedett is azonban el a hölgyek dús koszorúja a páholysoron, a kör éke mintha egy pompás bájos kép volna, mely a hercegi páholyból nyájasan és kedvesen nézte a világot maga körül és maga alatt. Az ember szinte azt kívánta, vajha ez a szép gyermek ne született volna ily magas rangban, mert ez a friss szín, ez a vidám homlok, ez a gyermekien tiszta szelid szem, ez a bájos száj szerelemre született, nem pedig arra, hogy a távolból tiszteljék. és csodálatos, mintha Sophie hercegnő sejtené ezt a vétkes gondolatot - ruhája is megfelelt az egyszerű természet adta szépség e képének; mintha minden díszt, melyet a művészet ád, átengedné a büszke hölgykoszorúnak."