Pankrác, a duzzogó [antikvár]

Részlet a könyvből:Félreeső, csöndes kis téren, közel a várost körülövező falhoz, élt egy seldwylai özvegyasszony. Az ura már régen elköltözött ez árnyékvilágból s pihent a föld alatt. Nem épen a legroszabb fajta ember volt, sőt inkább erős vágyat érzett, hogy rendes, derék ember legyen s az akkor szokásos életmód, amely alól mint fiatal ember nem vonhatta ki magát, ki is merítette. Amikor letelt fénykora és az ottani hagyományos illendőség szerint vissza kellett vonulnia a tettek mezejéről, az egész úgy tűnt föl neki, mint valami sivár álom, mintha megcsalódott volna az életben, sorvadásba esett és hamarosan elpatkolt.Kicsiny, rozoga házacskát hagyott özvegyére, krumplifölddel meg két gyerekkel, egy fiúval meg egy lánnyal. Guzsalyával megkereste a tejre meg a vajra valót, azzal megfőzte a burgonyát, amit termelt s az a kis özvegyi segítség, amit a szegénygyám évenként kifizetett neki, miután azt minden alkalommal a határidőn túl néhány hétig üzletében használta, épen elég volt arra, hogy ruhaszükségletét és más néhány apró kiadását födözze.