Bővebb ismertető
Részlet:
Téli mese
Akkoriban beszorultunk már a nagykonyhába. Erős havazások, goromba szelek jártak. A kiskonyha vékonyka ajtaja meg a csirizelt kisablak nem állta volna a tél rohamait. Hanem itt a nagykonyhában erős, barna ajtó óvta a meleget. Mennydörgésnek hallott rajta a kopogtatás.
Az öregé különösen. Lassú, megfáradt léptekkel csoszogott, de a kopogtatásba minden erejét beleadta. Négyet ütött az ajtóra nagy, bütykös ujjaival. Erről mindig fölismertük.
- András bácsi! - mondtuk majdnem áhítattal.
- András bácsi - hagyta helyben egykedvűen apám.
- Aggyon isten jó estét! - állt meg az ajtóban az öreg, - Na hasznos-e?
- Hasznos, mert a hasunk után járunk - felelte a tűzhely mellől édesanyám. Köténye sarkával fogta a leveses fazekat. Az asztal közepére tette, s a vendég felé fordult:
- Tartson velünk, András bátyám!