Papírrepülő [antikvár]

Az éjjel hazamentek a katonák igarettára gyújtott. Tenyerével sátrat csinált a gyufának, nehogy látni lehessen a fényt. - Mondja, Bödő, tudja maga, milyen íze van az akácfalevélnek? - kérdezte a nagydarab őrmestertől, aki a bunker sötét sarkában állt és maga elé bámult. Az őrmester civilben hentes volt, és most olyan arcot vágott, mint azok a borjak, amelyeket otthon fejbe kólintott. - Igen. Az akácfalevélnek - folytatta Mihalusz -, az összerágott akáclevélnek. Ha az ember teletömi vele a száját, rágja, forgatja a nyelvével, kiszívja a levét, morzsolja, mintha kérődzne. Az őrmesterből kibuggyant a nevetés. Furcsán röhögött, nagy lófogai elővillantak, és becsukta hozzá az egyik szemét. Mihalusz már megbánta, hogy szólt neki. Nem lehet ezzel komolyan beszélni. Nem is szólt többet, kibámult a csillagos éjszakába, amely fehér volt a hótól, csöndes és nyugodt, mintha karácsony éjszakája lenne. Most, hogy eszébe jutott az akáclevél, nem érezte a hideget sem. A cigaretta beszívott füstjével meleg öntötte el. A bunker a domb magasabb helyén volt. így a fejeket is látta odakint. Ott sorakoztak a gerincen, a kacskaringós árok partján. Feketék voltak a havon, r"int a dróton dermedt madarak.